Bemutatkozás

Magamról

Csongrádi Béla vagyok Kecskeméten élek, 1965-ben születtem, mintegy varázsütésre napra pontosan a születésnapomon és valami misztikus erő által vezérelve épp a szülőfalumban.
Az első bűvészmutatványokat Apukámtól tanultam érmékkel, ahogy szemlátomást áthatolnak az asztalon.
Teljesen "kivoltam" tőle...

Tizenkét éves voltam mikor- valami adminisztrációs hiba folytán - a bizonyítványomba jobb jegyek kerültek a szüleim által vártnál. Így választhattam a bizonyítvány osztás utáni jutalmakat illetően: bőrfoci vagy Rodolfo bűvészdoboz? - Nem volt kérdés!!!
Na hát így indult... Mint azóta tudom még sokaknak rajtam kívül, de ahogy mondani szokás én gyerek maradtam a bűvészkedést tekintetében és azóta sem tudom abbahagyni.

14 négy éves koromtól lépek fel rendszeresen. Autodidaktaként tanultam nagyon sokáig. A kilencvenes évek elején Budapestre kezdtem járni Sugár Péterhez, aki valóban a nagybetűs MESTEREM volt és akinek máig is nagyon sokat köszönhetek.
1993- sikeres artista vizsgát tettem mint bűvész az Állami Artistaképző Intézetben. Felejthetetlen nap volt, a vizsgabizottságban a világhírű zenebohóc Eötvös Gábor elnökölt.


Referenciáim

  • Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
  • Kecskeméti Ifjúsági Otthon
  • Csongrádi Művelődési ház
  • Hotel Három Gúnár Rendezvényház
  • Coop Zrt. Cserkeszőlő
  • Hosszú utcai Óvoda Kecskemét
  • Matrica Múzeum Százhalombatta
  • Kecskeméti Lapok Kft. rendezvényszervezés
  • Fővárosi Nagycirkusz
  • Alföld Kereskedelmi Rt. Kecskemét
  • Bólyai Gimnázium Szombathely
  • Skála Áruház Kecskemét
  • Nagy Családosok Egyesülete Kecskemét
  • Óvodák Kunszentmárton
  • Print 2000 nyomda Kecskemét
  • Református Általános Iskola Kecskemét
  • Magyar Speciális Olimpia Szövetség Budapest
  • Postás Szakszervezet Szeged
  • Raab Karcher TÜZÉP Rt. Kecskemét
  • IUSTITIA Sport és Kulturális Egyesület
  • Hodos-Tup 2000 Kft. Kecskemét
  • AXON Kft. Kecskemét


Partnereim

Műsorok

Műsoraimról általában

A mutatványok összeválogatásánál figyelek a nézők korosztályára a helyszínre az alkalomra. Szeretem a manipulációs mutatványokat mikor a bűvész leginkább a kézügyességére hagyatkozva manipulál, egyszerűbb tárgyakkal pl. golyókkal kártyával zsinórokkal stb. De fontos hogy a műsor változatos szórakoztató legyen. A stílusom klasszikus kiállású (szmoking, nyakkendő stb.) de a kevésbé komoly némi humorral átitatott trükköket kedvelem.


Mikromágia

Különféle bálokon, fogadásokon, céges rendezvényeken a megrendelő igénye szerint színpadi műsoron kívül, a vendégek között járva, vagy az asztalokhoz lépve rövid frappáns produkciókkal szórakoztatom a vendégsereget.
Ezek többnyire a mikromágia köréből kikerülő trükkök.

Nagyon kedvelt előadási forma, mert a nézők orra előtt szinte megérinthető módon történik a varázslat.


Kis szinpadi műsor

Névnapokon, születésnapokon, gyermekeknek és felnőtteknek szóló műsor, ami akár egy kertben vagy egy szobában, egy kisebb bárban előadható. Nagy csodák közvetlen közelről.


Színpadi műsor

A színpadi bűvészműsorok műsorok a leggyakrabban megrendelt előadások. Nagy kellékekkel távolról is jól látható effektusokat használva dolgozom. A rekvizitek: nagy karikák nagyméretű kártyák, kendők, pirotechnikai eszközök, stb.

Felnőtteknek szóló műsorom kb. kétharmadában zenei aláfestéssel dolgozom, de a végén nem ússzák meg (a többiek nagy örömére) az általam "önként kijelölt jelentkezők" sem a szereplést .Csak felnőttek részére pikáns sikamlós trükkök is a repertoáromon vannak.

A gyermekműsor nagyobbik részét az együtt bűvészkedés teszi ki, hiszen ők imádnak szerepelni. Sokat nevetünk együtt kihasználva a helyzetkomikumokat. A hasbeszélő produkció a gyermekműsorba ágyazva látható ill. halható. Tréfás párbeszédek formájában bábokkal vagy egyéb eszközökkel.


Lakodalmi műsor

Az utóbbi időben egyre keresettebb műsorszám, mert a házasulandók valóban valami különleges vidám és meglepő dolgot szeretnének átélni az egyszeri és megismételhetetlen lakodalmukban.

A műsor látványos színpadi show melynek a végén kiderülhet hogy az anyós paranormális, a menyasszonyról könnyen levarázsolható a melltartó, és a vőlegény kétes származású női fehérneműt talál a zsebében.


Reklám, termék műsor

Ezek a felkérések az igazán izgalmas feladatok.
A megrendelő kéréseihez gyártmányaihoz, forgalmazott termékeihez igazítva állítom össze a trükkök sorát.

A kalapból nem nyulat hanem pl. a reklámozandó terméket varázsolom elő. A műsor szöveges részébe a varázsigék közé szövöm bele a reklámozandó termékek nevét.

Eddigi reklám bűvészműsoraimban:

  • tésztaféléket, levesporokat,
  • édességeket, játékokat,
  • főzőedényeket, plüssfigurákat,
  • sőt ÉPÍTőANYAGOKAT is varázsoltam elő!

Oktatkás

Oktatás

Felnőttek és gyermekek számára egyaránt kedvelt program a bűvészkedés alapjainak oktatása.
Sokan elvesznek egy bűvészkönyv trükk leírásának sorai között, de így, közvetlenül látva, mégis kedvet kaphatnak a bűvészkedéshez, vagy csak néhány szép mutatvány elsajátításához.

Kiderül, hogy nem is olyan ördöngős dolog egy jó kis kártya trükk, és mégis milyen szórakoztató a néző, és az előadó számára egyaránt. Az oktatásra a trükkökhöz való kellékeket természetesen én készítem elő.

A szeminárium során többször elismételjük gyakoroljuk a mutatványokat és javítjuk egymás hibáit. Végül mindenki "komoly titkok" ismeretében áll fel az asztaltól.


Rodolfo bűvészkör

A bűvészkört 1990-ben alapítottam a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely falain belül. Tetszett ennek a helynek a hangulata és szerettem volna együtt dolgozni az itteni társasággal, akik valóban értékelik erőfeszítéseimet, segítenek ötleteim megvalósításában, fellépési lehetőséget biztosítanak a kör tagjainak.

A körbe általában 10 éves kortól járnak gyerekek, de az utóbbi években (és erre büszke vagyok) felnőttek is. Van aki színpadon szereti megmutatni tudományát, de akadnak aki csak társaságban a baráti körben bűvészkedik néha. Az országos versenyeken bűvésztalálkozókon rendszeresen részt veszünk és sok értékes trófeát hoztak már el tanítványaim.

A tanult mutatványoknál fontos hogy minél egyszerűbb esetleg általunk készített eszközökkel kivitelezhető legyen mert a bűvészkedés nem olcsó hobbi, a profi kellékek nagyon drágák.
A szakkör hetente egyszer ül össze, és bárki hozhat új trükköket kellékeket szakirodalmat stb, amelyeket aztán megosztunk.

Rodolfo

Rodolfo hagyaték

A 90-es évek elején a Gálvölgyi család nagylelkű adományaként a Szórakaténusz Játékműzeum és Műhely megkapta Rodolfo mester bűvészhagyatékának nagy részét. Rengeteg színpadi kellék, rekvizit, írott dokumentum, több mint 30 nagyméretű plakát, mintegy 740 kötetnyi bűvészkönyv és kártya gyűjtemény került a múzeumba.

A kellékek sajnos hely hiányában folyamatosan nincsenek kiállítva, de az ország több múzeumában művelődési intézményében kerültek már kiállításra.
Jártak a kellékek Kecskemét után Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban, Egerben, Miskolcon, de kisebb városokban falvakban Cegléden, Mátészalkán, Putnokon, Kiskunmajsán, Sarkadon, Kunszentmártonban, stb.

A kellékek és a könyvek kiapadhatatlan forrást biztosítanak a Rodolfo bűvészkör tanulóinak.

Videók

A repülő lyuk


Lebegő asztal


Varazskendő


Fémhajlítás


Zombi gömb


Hasbeszélés


Kanál hajlítás


Negyedik dimenziós kártya

Kapcsolat

Csongrádi Béla

Telefon: +3630/655-63-18
E-mail: dabraka@freemail.hu

Cégnév

Csongrádi Béla
egyéni vállalkozó
6000 Kecskemét, Rozsnyói u. 5/a
Adószám: 63837885-1-23
EV-957921